Mennyire elképesztő mennyiségű gyerekjáték pihen otthon – már a szekrény mögött, vagy az ágyneműtartóban, vagy kinn a garázsban, ha már nem volt olyan barátságos. Nálatok is ez van? Az én szüleim, na meg persze a tágabb családi és baráti kör is olyan mértékben halmozott el szebbnél-szebb játékokkal, hogy az nem emberi. Csodálatos gyerekkorom volt, sosem unatkoztam, azonban felnőtt fejjel visszanézve egészen hihetetlen, hogy mennyi pénzt költöttek anno ezekre a dolgokra. Azt hiszem, ha elkezdeném összeadni mennyi is az annyi, egy idő után inkább csak hagynám a fenébe és nem számolnám tovább…

De vajon most is ilyen könnyen jönne össze a pénz, ha kicsit felnőttesebb játékokra kéne költeni? Hát nagyon remélem! Bár az is igaz, hogy abban a témában, amiről most szó lesz, már lehet igényelni segítséget. A napelem rendszer ár ugyanis nem teljesen összehasonlítható egy plüss-tenger árával – vagy mégis? Az emberek fejében általában rettentő sztereotípiák élnek azokról a dolgokról, amiket csak egy vékony réteg engedhet meg magának. Legalábbis a legtöbben azt hiszik, hogyha 20 évvel ezelőtt így volt, akkor most is csak így lehet – és ezért nem is állnak neki utánanézni és lehetőséget keresni a fejlesztésre.

Pedig ha kicsit is megmozdítanák a kisujjukat, akkor már akár tudhatnák is azt, hogy ma már egyrészt egy átlagos fogyasztású családi ház esetében nem kell belerokkanni egy ilyen beruházásba, a példa kedvéért jóval olcsóbban hozzá lehet jutni egy napelemes rendszerhez, mint mondjuk egy autóhoz. A másik oldalról pedig az is igaz, hogyha szemfüles az ember, akkor még el is csíphet egy-egy olyan pályázatot, ami merőben elősegítheti azt, hogy akár egy szerényebb lehetőségekkel rendelkező háztartás is beleugorhasson egy ilyen volumenű energetikai fejlesztésbe.

Persze az sem mindegy, hogy milyen tervező céggel, milyen márkákat felhasználva építtetünk és terveztetünk. Alapvetően minden napelemmel kapcsolatos termék megbízható és hosszú élettartamra, akár 40-50 évre van tervezve. Azonban ahogy minden más kültéri berendezés esetében, itt is olyan komoly időjárási viszontagságokat kell kiállni, ami azt vonja maga után, hogy bizonyos alkatrészek között mégis lesznek időtállók és időtállóbbak. Érdemes tehát még a tervezés fázisában megérdeklődni, hogy mik azok a márkák és termékcsaládok, amik a leginkább megbízhatók ebből a szempontból is. Mint oly sok másik műszaki területen, a német gyártók itt is a toppon vannak és mindig precíz és jó minőségű az az áru, amit forgalmaznak. Így például a napelemeket tartó szerkezetek esetében a Schletter cég termékeit nagyon sok helyen ajánlják. Ők az elsők között voltak, akik forgalmazni kezdték a termékeiket a napelemes piacon, éppen ezért már óriási tapasztalattal rendelkeznek azon a téren, hogy mit és hogyan érdemes csinálni.

Hasonló a helyzet ha a napelem gyártókról van szó. A világ élvonalában ott is egy olyan cég áll, akik már több, mint 50 éve foglalkoznak ezzel a témakörrel és maximálisan a szakértőivé váltak a problémának. Nem másról van szó, mint a Sharpról, illetve a Sharp napelemekről. Mint egy jól bevett logikában, itt is érdemes azokban a cégekben bízni, akik már komoly eredményeket tettek le az asztalra, mint a Schletter, vagy a Sharp, hiszen ha ezekre a termékekre esküszik mindenki, akkor valószínűleg tényleg jók és megbízhatók.

Az pedig, hogy mennyire gyerekjáték összehozni néhány millió forintot egy ilyen mértékű fejlesztésre természetesen teljesen egyedi lehetőségektől függ, van, aki ezt zsebből kipengeti, van aki meg évekig gyűjtögeti a párna alatt, vagy a szőnyeg alá dugva. A lényeg viszont az, hogy manapság egy ilyen beruházás arányaiban kisebb áldozattal jár, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt és a megtérülése is lehet gyorsabb, ha okosan használjuk a ki a rendszerünket. Ami pedig a lényeg, hogyha szemfülesen pályázunk, akkor akár komoly segítségre is számíthatunk a napelemes rendszer beruházását illetően, de akár bármi más kiegészítő energetikai fejlesztést illetően is. Hogy gyerekjáték-e vagy sem, döntse el mindenki maga, az viszont nem kétséges, hogy érdemes gyermeki kíváncsisággal nyomon követni egyrészt a napelemes technológiák fejlődését, másrészt pedig az ilyen fejlesztésekre vonatkozó pályázati lehetőségeket is, hiszen minden ilyen előrelépéssel a saját háztartásunk korszerűsítése mellett a bolygónak is jót teszünk.