Nem tartom magamat egy kifejezetten komoly embernek, de vannak olyan helyzetek, amik igenis megkövetelik a komolyságot. Nem mindegy ugyanis, hogy hogyan állunk hozzá az életünkhöz.

A mindennapokban egy elég jókedvű embernek tartom magamat. Sokak szerint egy kicsit gyerekes is vagyok, én ezt nem tartom annyira relevánsnak, szerintem mindig a helyzethez mérten viselkedem. De azokban a helyzetekben, amikor nem kell komolynak lennem, nem erőltetem magamra.

Nem is olyan rég úgy döntöttünk, hogy lakásbiztosítást fogunk váltani. Nm mindegy ugyanis, hogy mennyit fizetünk azért, amit mindenképpen meg kell kötni.

Sokan úgy fogják fel, hogy a lakásbiztosítás egy kötelező rossz, pedig ez nem így van. A lakásbiztosítást sokkal inkább úgy kellene felfogni, mint egy védőhálót, ami a kellemetlen helyzetektől véd meg, ami segít abban, hogy ne kössünk ki az utcán egy balesetet követően.

Sajnos nem egy videojátékban élünk, ez nem olyan, mint a népszerű, sims nevű játék, amiben egy billentyű kombinációval annyi pénzt csinálhatunk magunknak, amennyit csak akarunk. z életben nem elég pár gombnyomás ahhoz, hogy visszaépítsük a házunkat, és ha elrontunk egy szintet, akkor nem tehetjük meg azt, hogy visszaállítjuk a játékot az előző mentés idejére.

Az élet ennél sokkal nehezebb és komplikáltabb. Ezért is kell figyelni arra, hogy mindig a megfelelő lakásbiztosítást kössük meg. Ezekkel ugyanis megvédhetjük magunkat azoktól a katasztrófáktól, hirtelen anyagi terhektől, amit a legjobb lenne elkerülni.

A házunk az egyik legnagyobb kincsünk, nem vehetjük félvállról az állapotát. Egy nagyobb vihar például olyan károkat okozhat, amik lakhatatlanná teszik. Ezeket a hibákat pedig egy vagyon kijavítani.

pannonsafe lakésbiztosítás
pannonsafe lakásbiztosítás

Ezért kell mindig olyan lakásbiztosítást kötnünk, ami biztos, hogy fedezi a kárainkat. Nem mindegy, hogy milyen összegre biztosítjuk be a házat. Például, ha mondjuk 35 millió forintot ér a ház és mi minden eseményt úgy biztosítunk be, hogy 20 millió forintig fizesse a biztosítót, akkor eléggé rosszul járhatunk később.

Ezért kell mindig alaposan átolvasni a biztosítások feltételeit és csak akkor szabad megkötni az adott biztosítást, ha úgy érezzük, hogy tényleg valós biztonságot nyújt nekünk.

Nagyjából ez le is fedi az összes tudásomat a biztosításokkal kapcsolatban. Sosem foglalkoztam komolyabban a dologgal. Annyit tudtam, hogy nem célszerű a legolcsóbb, legegyszerűbb biztosítást megkötni csak azért, hogy „legyen”, csak azért, mert kötelező.

Ezért döntöttem úgy, hogy a biztosítással kapcsolatban inkább szakértő segítségét kérem. A pannonsafe lakásbiztosítás híres, a munkahelyemen már többektől is hallottam, hogy erről beszélnek.

Eleinte a lakásbiztosítás keresését úgy fontam fel, mintha csak egy játék lenne, Igyekeztem megkeresni a legjobb ajánlatokat, a legjobb áron, de hamar be kellett látnom, hogy nehezebb, mint amilyennek először gondoltam.

Nem adtam fel, egy darabig még szórakoztam a különböző biztosítások összehasonlítgatásával, de végül feladtam. Nem vagyok elég kitartó. És ebben a helyzetben is felismertem, hogy nem vagyok valami jó a témában, hogy fogalmam sincsen, melyik biztosítást válasszam a sok közül. Az is zavart, hogy rengeteg biztosító céget találtam, hogy mindegyiknek több termékük van, azaz mindnél több biztosítás közül lehetett választani, ez pedig egyszerűen túl sok volt. Nem sejtettem, hogy ilyen sok cég foglalkozik biztosításokkal. Nem is tudom, hogy hogyan boldogulnak az emberek a biztosításokkal.

Szerintem nem nézi meg mindenki az összes lehetőséget. Pedig engem zavar a tudat, hogy tudom, máshol talán sokkal jobb, sokkal kedvezőbb ajánlatokat találtam volna.

Nem szeretem azt sem, amikor veszek egy ruhát, és két nappal később meglátom, hogy ugyanaz a darab egy másik oldalon akciósan is megvásárolható lett volna. Amikor megtetszik egy ruha és azonnal megveszem, szinte kivétel nélkül leakciózzák 1-2 napon belül. Ezzel az őrületbe lehet kergetni engem.

Nem tartom nagyon smucignak magamat, de nem szeretem feleslegesen szórni a pénzt. A lakásbiztosítást pedig nem lehet akármikor lemondani, hogy újat kössünk, ezért is stresszeltem rá annyira a témára ahelyett, hogy megkötöttem volna az elsőt, aminek tetszettek a feltételei.

Ezeknek a biztosításoknak a díját sokáig kell fizetni, csak az évfordulókor lehet lemondani őket, így, ha rossz biztosítást kötünk, akkor azt nem lehet felmondani, ugyanúgy fizetni kell, amíg el nem jön a fordulónapja.

Mivel a biztosítások nem az én világom, és nem sikerült eligazodnom a rengeteg ajánlaton, végül a pannonsafe lakásbiztosítás mellett döntöttem.

A pannonsafe egy olyan cég, amely lakásbiztosításokkal és mindenféle más pénzügyi dologgal is foglalkozik.

Van náluk a lakásbiztosítás mellett casco, kötelező biztosítás és nyugdíjbiztosítás is. A pénzügyeken belül meg lehet őket keresni hitelekkel és megtakarításokkal is. Nem csak lakossági ügyfeleknek, magánszemélyeknek, de vállalatoknak is segítenek eligazodni a pénzügyek világában.

Kicsit szomorú, hogy a pénzünk mennyire hétköznapi dolog. Folyamatosan használjuk, de nehezen tudunk megfelelően megtakarítani, befektetni, és ha több pénzre, azaz hitelre van szükségünk, akkor is nagyon elveszettek tudunk lenni.

Szerencsére nem kell rossz döntéseket hoznunk. Ha én kezelem a megtakarításainkat és én szeretnék befektetni, akkor szinte biztos, hogy rossz döntést hozok. De itt van a pannonsafe, akiknél biztonságban van a pénzünk.

A pannonsafe egy közel 20 éves múlttal rendelkező vállalat, ahol a dolgozók szerintem egy nap alatt annyi komoly pénzügyi döntést hoznak meg, mint én eddig egész életemben.

Nagyon sokan ajánlják őket, akikkel együtt dolgoztak, mind nagyon elégedettek az egyébként magyar tulajdonú vállalattal.

Miért is jó, ha profi segítséget kérünk?

Írtam, hogy nekem mennyire sok gondom volt a biztosításokkal. Túl sok információ ért, amit nem tudtam szakmai tudás hiányában kellően feldolgozni, értelmezni, nem tudtam, hogy melyik cégekben bízhatok, azt sem tudtam, hogy mikor érdemes lecsapni egy ajánlatra, hogy esetleg később nem fogok- e ki valami jobbat. Ás persze a legnagyobb félelme szerintem mindenkinek az, hogy nem tudja, mik a buktatók.

Szerintem ezek az indokok bőven elegek ahhoz, hogy alátámasszák: nem szégyen profi segítséget kérni, ha pénzügyekről és biztosításokról van szó. A pénzügyek, a biztosítások egy olyan speciális terület, amihez nem ért mindenki. Ahogyan a biztosítással és pénzügyekkel foglalkozó emberek nem tudnak házat építeni, úgy az építészek sem biztos, hogy értenek a biztosításokhoz. Ez ennyire egyszerű, mindenki másban jó. ÉS amiben nem vagyunk jók, abban segítséget kérünk, ez a világ rendje.

Miért pont a pannonsafe?

Amikor kiválasztjuk, hogy kitől kérünk segítséget, szintén sok tényező közre játszhat. Amikor én a pannonsafehoz fordultam, akkor az volt az egyik nagy érv, ami mellettük szólt, hogy a kollégáim ajánlották. Hajlamosak vagyunk sokat adni az ismerőseink szavára. Ha nekik bevált, akkor nekünk is be fog.

Az oldalon egyébként van egy statisztika is arról, hogy hányan ajánlanák őket a korábbi ügyfeleik közül. Elég magas ez a szám, 99%-ban elégedettek az ügyfelek a kollégák felkészültségével, és elenyésző azoknak a száma, akik nem ajánlanák a pannonsafet másoknak.

Országos szinten rengeteg partnerrel dolgoznak együtt, így náluk több biztosító ajánlatait is meg lehet találni. Ők összeszedik a legjobb ajánlatokat, nekünk pedig csak ki kell választani, hogy a legjobbak közül melyik a legszimpatikusabb nekünk.

Könnyen és gyorsan elő tudnak rukkolni azokkal a megoldásokkal, amik számunkra a legelőnyösebbek lehetnek. Ők ismerik a piacot, a befektetéseket, azokat a biztosításokat és biztosítókat, akikről mi talán nem is hallottunk. Éppen ezért érdemes felkeresni őket, hogy segítsenek.

Nekem elég sok időm elment azzal, hogy a legkedvezőbb biztosítást kerestem, pedig, ha itt jelentkeztem volna, akkor gyorsabban megleltem volna.

Van egyébként online kalkulátoruk is, így mielőtt személyesen találkoznánk, meg lehet nézni már a legjobb ajánlatokat is.

Nekem végül Ők segítettek abban, hogy megtaláljam a legjobb biztosítást, ami egyébként sokkal jobb volt, mint az, amit korábban kötöttünk, amiről váltani szerettünk volna.

Nagyon kedvesek voltak itt, mindent elmagyaráztak és nem akartak semmit sem rám sózni, a végső döntés ténylegesen az én kezemben volt, most pedig van egy tök jó lakásbiztosításunk, ami nem is túl drága.

Felnőttként viselkedtem, nem féltem segítséget kérni és egy felelős, jó döntést hoztam. Na ezek után mondja valaki azt, hogy nem vagyok igazi felnőtt!