Miután megszereztem a közgazdász diplomám, eldöntöttem, hogy fiatalokat fogok tanítani pénzügyi tudatosságra. Az én életemből kimaradt ez a fajta oktatás, és rengeteg plusz munkával járt, hogy megértsem az üzleti világot. Olyan programot akartam létrehozni, ahol a tanulók játékosan, izgalmas projektekkel sajátíthatják el a pénzügyek, és vállalati pénzügyek alapjait. Természetesen ez nehéz feladat, mert elég száraz témáról van szó, ami sok számítást és egyenletmegoldást, valamint bemagolandó tudásanyagot foglal magában. Az egyetemen vért izzadtunk ezekkel a tárgyakkal, és utáltuk őket, pedig nagyon hasznosak. Azt akartam, hogy a jelentkezők lelkesek legyenek, és egy izgalmas délutáni elfoglaltságnak tartsák az óráim.
A végeredmény egy saját készítésű társasjáték lett, ahol céget kell alapítani, befektetni, termelni, kereskedni, könyvelni és még rengeteg más, üzleti élettel kapcsolatos tevékenységet végezni. Bonyolultsága ellenére mindenki imádta az első pillanattól kezdve, és egyre több jelentkező érkezett a társasjátékos délutánjaimra.
Egyelőre nagyon DIY feelingje van az egésznek, kivágott kartondarabok, kézzel rajzolt mezők, bénán kifaragott, fából készült bábuk és hasonlók. A kirobbanó lelkesedés mégis bennem van, és nagyon szeretném tovább fejleszteni az egészet, mert úgy érzem olyan játékot alkottam, ami szórakoztató, és valóban hasznos. Szeretném felvenni a kapcsolatot valamelyik nagyobb gyártóval, hátha látnak benne potenciált. Emellett arra gondoltam, telefonos alkalmazást is csinálhatnék belőle, és akkor tényleg XXI. század kompatibilis lenne az egész. Természetesen még nem csak a tábla és a figurák szorulnak csiszolásra, hanem a rendszer, a szabályok és a lehetőségek is bővítést igényelnek.
Az egyik foglalkozás alkalmával például egy srác azt találta ki, hogy a képzeletbeli vállalkozásához nem épít székhelyet, mert az túl nagy tőkebefektetéssel járna, hanem valamilyen székhelyszolgáltatót vesz igénybe, és így milliókat spórol. Rajongtam az ötletéért, de sajnos a játék nem tette lehetővé ezt az opciót. Hazamentem, és elkezdtem kutatni a témában, mégis hogyan tudnám implementálni a hiányzó funkciót.
Így találtam rá a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalára. Több mint 10 éve dolgoznak ebben az iparban, ezért tapasztalatuk és megbízhatóságuk megkérdőjelezhetetlen. A weboldalt megnyitva egyből láthatjuk mit nyújtanak, és milyen áron. Két különböző székhelyszolgáltatás-csomagból választhatunk.
Az egyik, olcsóbb csomag Budapesten teszi elérhetővé a kínált székhelyeket több különböző címen. 6 hónapra kínálják ezt a változatot, 29.900 Ft-os áron, amihez hozzá kell még számolni az áfát. Ez teljesen korrekt ár, de még 1 hónap ajándékot is kínálnak mellé, úgyhogy nagyon jó választás bármely kkv szektorban működő vállalkozás számára. A kedvező ár és 1 hónap ajándék mellett további hasznos szolgáltatásokkal kecsegtet ez a csomag. Például a szükséges emaileket 1 órán belül elküldik az ügyfélnek. Tudjuk jól, hogy egy vállalat működésében a gyors kommunikáció kritikus fontosságú. Éppen ezért a teljes körű online ügyintézés is nagyon vonzó. A kívánt székhelyet igény szerint Budán és Pesten is lefoglalhatjuk. Vállalják a különböző levelek átvételét, és szkennelését, hogy minden gördülékenyen menjen. A cégtábla elkészítésével sem kell bajlódnia az ügyfélnek, mert vállalják a legyártását. A szolgáltatások minőségét és megbízhatóságát biztosítja, hogy kompatibilisek a 7/2017. IM rendelettel.
A másik csomag kicsit drágább, 39.900 Ft plusz áfa áron elérhető. Ebben is megtalálhatók a fentebb említett csomag szolgáltatásai: online ügyintézés, 1 órán belül küldött email, ügyvéd, cégtábla és levelek kezelése. Két dologban különbözik, az egyik, hogy itt 0% iparűzési adót kell fizetni – ez az a plusz, ami további 10.000 Ft-tal növeli az eredeti árat -, a másik meg, hogy itt nem Budán vagy Pesten lehet székhelyet választani, hanem csak Újlengyelben. Ennek a miértjére egy kicsit később kitérek majd.
A kapcsolatfelvételhez nincs más tennivaló, mint felhívni az oldal tetején nagy fehér karakterekkel megjelenített telefonszámot.
A székhely kialakítás közben nagyon fontos az ügyvéd jelenléte, hiszen sok jogi elvárásnak kell megfelelni. Ez fokozottan igaz, ha székhelyszolgáltatást veszünk igénybe. Szerencsére a székhelyszolgáltatás24 csapata professzionálisan fel van készülve arra, hogy az ügyfél saját ügyvédjével együttműködjön. Ha pedig még nincs ügyvéd az adott cégnél, akkor biztosítanak jogi támogatást ők maguk. Látszik, hogy rugalmasak, és minden szituációhoz tudnak alkalmazkodni, ezzel a legszínvonalasabb, és legigényesebb szolgáltatást nyújtva az elégedett ügyfelek számára.
Na és akkor most térjünk ki arra, hogy az iparűzési adó mentes csomag miért csak Újlengyeli székhellyel érhető el. Újlengyel Dabas Járásban található, az M5-ön száguldozva oldalra pillantva meg is csodálhatjuk, és ami még fontosabb, gyorsan odajuthatunk. Ha Pest megyét nézzük, van néhány olyan település, ahol az iparűzési adót eltörölték. És ez a lényege Újlengyelnek, ő is ezen települések közé tartozik. Mivel ez az állapot nagyjából 30 éve igaz a községre, és megbízható önkormányzata nem kíván változtatni ezen az helyzeten, a székhelyszolgáltatás24 vezetősége megfelelőnek találta arra, hogy bérelhető székhelyet telepítsenek oda. További előny, hogy úgy működnek közre a hatóságokkal, és úgy alakítják szolgáltatásaikat, hogy csak nagyon ritkán kelljen személyesen megjelenni a kihelyezett székhelyen. A helyi adók ügyében a NAV nem járhat el, csak a helyi önkormányzat, ezért nem kell tartani semmilyen ellenőrzéstől. Stabil önkormányzatával és iparűzési adó mentes rendszerével Újlengyel lett az egyik legnépszerűbb, és legkedveltebb adóoptimalizáló hely. A székhelyszolgáltatás24 is ezért választotta, ahogyan a Magyarországon jelenlévő multinacionális vállalatok legtöbbje is ennek a kis településnek a segítségével spórol meg komoly pénzeket. Mindezt nem azért tudom, mert olyan okos vagyok, csupán tanulmányoztam a weboldalukat, ahol mindent érthetően, és tisztán leírnak.
Természetesen nagyon komolyan át kell gondolni, hogy megéri-e egy ilyen, iparűzési adó nélküli településre kihelyezni a székhelyet. A szekhelyszolgaltatas24.hu oldala ebben is segíti ügyfeleit. Pontokba szedve leírják mit kell alaposan megfontolni. Első és legfontosabb, hogy az adott cég mennyi iparűzési adót fizet. Ha sokat akkor értelemszerűen érdemes belefogni a kihelyezésbe, kevesebb adó esetén nem éri meg a macera, és papírmunka. A könyvelő ennek eldöntésében nagy segítséget tud nyújtani. Nem biztos, hogy érdemes Újlengyelbe vonulni, ha a cégnek van telephelye, vagy fióktelepe, ami az áthelyezés után a településen kívül maradna. Természetesen ebben az esetben is megoldható a dolog, de mindenképp ki kell matekozni, hogy megéri-e. Fontos a vállalkozás tevékenységi köre is, mert ha a telephely nem határozható meg, akkor komoly összegeket spórolhatunk a kihelyezéssel. Attól nem kell tartani, hogy a székhelyváltás jogszerűtlen lesz, mert egy vállalkozásnak bárhol lehet székhelye, ha ahhoz a székhely üzemeltetője hozzájárul.
Első blikkre ez a székhelyesdi nagyon bonyolultnak tűnhet, de pontos, és könnyen értelmezhető leírást kapunk az oldalon arról, hogyan is működik az eljárás. Először fel kell venni a kapcsolatot az ügyintézővel. Ezután 1 órán belül küldik emailben a befogadót, ha van saját ügyvéded. Ha nincs ügyvéd az se probléma, mert egyeztetett időpontban, ingyen elintéznek minden szükséges tennivalót a sajátjukkal. Mindezt egy aláírás és fizetés követi. A szükséges papírokat beadják a cégbíróságra, és a cégbíróság bejegyzi. Ennek hossza az ügytől függően pár naptól 15 napig terjedhet.
Én mindenkinek a szekhelyszolgaltatas24.hu-t ajánlom, aki egy komoly, professzionális és megbízható székhelyszolgáltatót keres. A saját társasjáték-projektembe is bele fogom tenni ezt az opciót, hogy a gyerekek ezt is megtanulják.