A környezetvédelem számunkra nem játék. Főleg, mióta megszületett a fiunk, nagyon figyelek arra, hogy hogyan élek. Arra is nagyon figyelek, hogy mit tanítok meg neki, mit tanul el tőlem, milyen példával járok elől. Ádám még gyerek, nem fogom azzal megijeszteni, hogy milyen rettenetes állapotban van a bolygónk, de azért figyelek arra, hogy leginkább fából készült játékokat kapjon, és játékosan arra is tanítom, hogy mennyire fontos a környezetvédelem. Múltkor nagyon büszke voltam rá, az óvónéni mesélte, hogy ha valamelyik csoporttársa eldobja az udvaron a szemetet, Ádám összeszedi utána, és elmagyarázza, miért fontos, hogy ne szemeteljük tele a környezetünket.
Nemrég a napelemekről tanultunk együtt. Az egész onnan indult, hogy a férjemmel már régóta tervezzük, hogy napelemes rendszert telepítünk a családi házunkra. Már egyébként is elektromos autóra váltottunk egy ideje, bár azt is ritkán, főleg csak a nagyobb bevásárlásokhoz használjuk, egyébként biciklivel vagy tömegközlekedéssel utazunk. Viszont úgy gondoltuk, egy újabb lépést tennénk egy még környezetbarátabb háztartás felé, ezért úgy döntöttünk, napelemek kellenek a tetőnkre.
Ádám persze sikeresen kihallgatott egy beszélgetést, miközben a nappaliban játszott, mi meg mellette beszélgettünk, és egészséges gyermekhez mérten azonnal jött is a kérdés: mik azok a napelemek? Apa persze azonnal kezdte magyarázni, mindenféle cikkekből idézve, amelyeket a napelempalyazatok.hu oldalon olvastunk mi is, lévén a Pentele Solar nevű napelemekkel foglalkozó céget választottuk ki arra, hogy a napelemes rendszerünk megvásároljuk tőle.
A gyerek imádja az apját és láttam is, hogy lelkesen bólogat, de azt is, hogy a nagy részét nem érti annak, amit az apja magyaráz. Egész jól szórakoztam ezen a jeleneten, de apa gyorsan kapcsolt, hogy a gyerek nem érti, úgyhogy gyorsan lerajzolták közösen, hogyan is működik a napenergia, aztán még legóból is kirakták, míg arra vártak, hogy kész legyen a vacsora.
Másnap pedig fel is vettük a kapcsolatot a Pentele Solarral, és egyeztettünk egy időpontot velük, amikor is meg tudjuk ejteni a helyszíni kiszállást. Nagyon szimpatikus volt nekem ugyanis, hogy nem csak úgy a levegőbe durrogtatnak látatlanul árajánlatokat, hanem igenis kijönnek, megnézik személyesen a helyszínt, ahová a napelemek kerülni fognak. Már persze, ha lehetséges.
Nagyon mulatságos volt, mert Ádám is itthon volt, mikor végül megérkezett a kollégájuk, és nagyon lelkesen el is magyarázta neki, amit apától tanult, hogy hogyan működnek a napelemek. Az úriember elképesztő aranyos volt, nagyon jól elvolt a fiammal, a helyszíni vizsgálatokat pedig nagyon precízen, gyorsan végezte. Az árajánlatra is nagyon keveset vártunk, és természetesen gondolkodás nélkül el is fogadtuk.
Jelenleg arra várunk, hogy a hivatalos szerveken átfusson a papírmunka, és amiért nagyon hálás voltam: még ebben a periódusban sem hagyott minket magunkra a Pentele Solar, hanem segítettek ezt is összeállítani. A családból meg szerintem Ádám várja már a legjobban, hogy a napelemek felkerüljenek a tetőre, és reméli, hogy a barátját is ismét látja majd, mert azóta már a szélenergiáról is hallott az oviban, és arról is szívesen elbeszélgetne a bácsival.