Könnyedén tudnék sorolni olyan házon belüli és házon kívüli kis katasztrófákat, amiken nagyon jót nevettem, egészen addig, amíg nem velem történtek meg. Mondanám, hogy jó játéknak tűnt ezeken poénkodni, de tényleg csak addig maradt meg ez az önfeledt jókedv, amíg nem nekünk kellett orvosolni egy egészen komoly problémát. Utólag elmesélve persze ezen is már csak jót derülünk, de akkor azért nem feltétlenül volt teljesen stresszmentes és őszinte a mosolyom.
El tudjátok képzelni, milyen röhejes, amikor azzal jön ki a vendég a budiból, hogy hát bocsi haver, de nem megy le?! Természetesen első körben az egész társaság sírva röhög a dolgon, de aztán amikor tényleg csak felfelé bugyog minden egyes tartályürítésre az, aminek nagyon is lefelé kéne mennie, már kevésbé marad meg a vidám vonalon a történet.
Azt hittem ezzel kell farkasszemet néznem egész hétvégén, mert hogy ez egy szombati napon történt. De szerencsére volt egy tapasztalt szem a társaságban, aki már belefutott ilyen problémába a korábbiakban. Ő rögtön mondta, hogy hol és hogy keressek rá, hogy megtaláljam azt a céget, akiknél a duguláselhárítás azonnal alapszolgáltatás. Ez a vizgazfutesszerelo24.hu cím alatt futó vállalkozás, legalábbis őket ajánlotta a társaságunk szakértője.
Tárcsáztam is hamar a honlapon található telefonszámot, ők pedig másfél órán belül meg is érkeztek. Ez is csak azért tartott eddig, mert Pest megye másik csücskéből kellett jönniük, mert éppen ott hárítottak el egy hasonló katasztrófát. Szerencsére senkinek sem okozott problémát addig visszatartani mindent…
Kijöttek, hozták a megfelelő szerszámokat és villámgyorsan úrrá lettek a problémán, ami valami végtelen megnyugvással töltött el. Egy percig azt hittem, hogy ez csak valami gyerekjáték lehet, ha ilyen gyorsan megy, aztán persze kapcsoltam, hogy ez azért inkább a komoly szakértelemnek tudható be, főleg azután, hogy megdicsértek, hogy nem kezdtük el magunk utánajárni a probléma megoldásának mindenféle házilag eszkábált holmikkal. Sokan beleesnek ugyanis abba a hibába, hogy nem tudják pontosan milyen eszköz alkalmazása szükséges az adott esetben és valami olyasmivel próbálkoznak, ami nem éppen az ideális a hely és a szituáció sajátosságaihoz. Ilyenkor gyakran úgy végződik a mese, hogy ki kell bontani az egész csővezetéket, mert nem lehet belőle kihúzni a duguláselhárításhoz használt eszközt.
Szerencsére nálunk “happy end” volt és azóta is lelkesen meséljük ezt a kis vicces sztorit mindenkinek, aki megretten egy kis duguláselhárítástól.