Kiskoromban is nagyon imádtam a játékokat. Nem voltam oda annyira a babákért, Barbie-kért, de annál inkább imádtam a plüssjátékokat, a társasjátékokat, a Lego-t, ilyesmit. Igaz, nincsen testvérem, viszont az egyik unokatesómmal, aki egy évvel idősebb nálam, nagyon egymásra találtunk már kiskorunkban, folyton együtt lógtunk, hétvégente meg vagy én aludtam náluk, vagy ő jött hozzánk.
Rengeteg játéka volt mindkettőnknek, sosem unatkoztunk. Emlékszem egy időben annyi játékunk volt, hogy nem tudtuk már hova tenni őket, muszáj volt szortíroznunk, mert még a szétszakadt plüssöket is megtartottuk, arról nem is beszélve, hogy voltak olyan társasjátékaink, amiből nem egy rész hiányzott és így már játszani sem lehetett velük.
Úgyhogy akkor tartottunk a szüleinkkel együtt egy közös szortírozást, és egy csomó hely felszabadult. Így aztán eljött az ideje annak is, hogy új játékokat kapjunk. Sosem kértünk vagy erőszakoskodtunk, mi nem olyan gyerekek voltunk. És a családban egy gyerek sem volt soha olyan.
Egyébként ez a játék iránti szeretet most sem változott, sőt, a barátaim is nagyon szeretnek társasozni, sőt, nemrég megtanultam a páromtól néhány kártyajátékot is. Úgyhogy most már nagyon benne vagyunk a dolgokban. Pár hónappal ezelőtt megtalálta anyukám a padláson a Lego készletemet is, bár kicsit hiányos, de attól még el lehet vele szöszmötölni. Hát, nem kell mondanom szerintem, hogy mennyire elvoltunk vele múltkor a párommal egész szombat délután.
Úgy gondolom, hogy tök jó dolog, ha az emberből felnőtt korára sem veszik el a kisgyerek. Néha jól esik rajzolgatni vagy akár festeni, nemrég találtam a neten például egy programot, ahol párban lehet festeni. Szóval szerintem ez egy tök jó móka, ha felnőttként még mindig össze tudtok ülni társasozni vagy kártyázni egyet.